2012. március 19., hétfő

Lélekápoló keksz - prémium recept, a magam módján

Ez most nem egy nöknek szóló reklám, de akkor  is vannak azok a napok..... Amikor hétfö van, beteg a kolléga, a barátnök épp a fitnessterem elöl rángatnak el, hogy tíz perccel késöbb lemondják a találkozót, amitöl aztán az ember dühös, mert nem ment el mozogni, stb., stb., stb. És ha ezen már a szarvasgombás olaj pirított pitával sem segít,akkor megint jön az a fránya kreativitás. 

Szerencsémre elég megfontoltan vásárolok hozzávalókat, persze amúgy különösebb rendszer és logika nélkül, ìgy aztán sikerült olyan kekszet sütnöm, amiben semmi, de tényleg s-e-m-m-i bünös nincsen! Maga a recept rongyosra lett járatva az évek során - szerintem nem sikerült még kétszer ugyanolyat sütnünk Anyuval, vagy külön-külön, mert mindíg beleteszünk valami olyat, ami elözöleg kimaradt. Igazából igazságtalanság is a következö receptet leírnom, ugyanis összesen két háztartás van, ahol ezek a hozzátartozók maradéktalanul fellelhetöek. Lehet találgatni.....





Szóval a hozzávalók ebben a konkrét esetben:

10 deka liszt, ezúttal 6-4 arányban barna rizstliszt és búzaliszt (rozs vagy teljeskiörlésü nem maradt...)
15 deka zabpehely, amelyböl én a "durvább" örlésüt szeretem
kb. 5 deka házi vaj
1 evökanál dióolaj
2 evökanál melaszos nádcukor
1 evökanál méz
2 nagy evökanál citruslekvár (Na igen. 5 féle citrusból föztem, kevés cukorral....)
1 tojás
egy kis marék kandírozott gyömbér

Csak így, mindent összekeverni, és elömelegített sütöben kisütni. Én nagyobb diónyi kupacokból csináltam lapos, kerek kis kekszeket, közepes lángon nagyjából 15 perc alatt megsült, de a legkönnyebben az ellenállhatatlan illatáról és a szép aranybarna színéröl lehet észrevenni, hogy elkészült.

Isteni! Olyan, mintha ropogós, füszeres tejberizs-korongokat majszolna az ember, és mégcsak büntudatot sem kelt... Na jó, azért a következö napon muszáj bepótolni azt az edzötermi látogatást!

2012. március 9., péntek

Téves lepény

Tévedni emberi dolog - kivéve, ha a végén valami egész jó sül ki belöle. Szó szerint. 

Elöször is, napok óta gondolkoztam, hogy miröl szóljon az elsö kis receptes történetem. És ismét az élet lett a forgatókönyv írója. Rengetegszer hallottam és olvastam már, hogy a megmaradt spenótot sokan palacsintatésztába keverik, és mivel ritkán csinálom a sós változatot, a mélyhütöben megbújó paraj láttán elkapott a hév. A tervem az volt, hogy gyönyörü, smaragdszínü palacsintákat sütök, tölteléknek pedig kikeverek túrót joghurttal és fokhagymával, "köretnek" mehet mellé egy-két szelet pirított szalonna. Majd jött 2.0, azaz a negyedbe hajtott palacsintákra ráfektetek füstölt sajtot, és ráolvasztom a sütöben. Ja, és ugye nem egyedül vacsorázok, így a fokhagymát (gondolatban) áttelepítettem a tésztába.

Másodszor, hetek óta szemeztem a kétbetüs illatszerlánc polcain fellelhetö barna rizsliszttel. Persze mindíg elfelejtek uánaolvasni, hogy mégis hogyan és mire használható, de miután tegnap szembejött velem néhány leárazott csomag, a maradék elövigyázatosságomat is sutba dobva befektettem kerek 187 forintot egy fél kilós adagba. Mit nekem közeli lejárat, még 13 napig felhasználható. Csak megjegyzem, kettöt nem hagytam neki....

Szóval az elképzeléseimnek megfelelöen egy tojásból, kevés tejjel és 3-4 evökanálnyi rizsliszttel nekiálltam kikeverni a tésztát. Csipet só, két gerezd fokhagyma reszelve, örölt bors, szerecsendió. Nagyszerü, mehet bele a spenót. Felismerés: nem püré, hanem aprított. Szuper, szép rusztikus lesz a palacsintám. Ember tervez - a spenót végez.... Az elsö palacsinta egy szerencsétlen, kicsit krumpilángos állagú maszlag lett, leginkább egy illatos, kiterített békához hasonlított.... Bele még egy tojás, egy nagy evökanál búzaliszt, pici víz. A második palacsinta már egészen rendben, de valahogy mégsem az igazi.
És akkor bevillant egy régi emlékem. Las Navas, valahol Madridtól egy órányira, egy tölgyfaárnyékos régi házban tortilla de patatast sütöttem egy amúgy számomra legkevésbé sem kedves emlékü asszonnyal, hosszú évekkel ezelött. Így született meg az én tévedés-lepényem.

Szalonna helyett végül füstölt lapockát vettem, a kb. 25 centis átméröjü kis teflonserpenyö alját beterítettem vele, és megpirítottam az egyik oldalát. Fordítás után azonnal ráöntöttem az összes tésztát, letakartam, és alacsony lángon addig sütöttem, amíg a széle elvált az edény falától, a közepe pedig alig rezgett. A szokásos trükkel (tányérral letakar, határozott lendülettel megfordít, visszacsúsztat a serpenyöbe) a másik oldalának is nekiálltam, a tetejét pedig befedtem füstölt sajttal. Itt már csak néhány percet kell várni, épp hogy az alja megsüljön, a sajt pedig nyúlósra olvadjon. Természetesen eszembe jutott, hogy ha nagyon hedonista lennék (amúgy az vagyok, csak nem este fél tízkor) és fém nyele lenne a serpenyömnek, átfordítás helyett simán bedobtam volna a sütöbe, hogy a sajt ropogósra piruljon.


A spenóttól nagyon finom szaftos maradt, bár tényleg csak pár percig kell sütni.

Ja, hogy mi lett a többi liszttel? Most sült ki egy vekni, napraforgó maggal és zabpehellyel. Majd legközelebb leírom!


Utóirat: természetesen elfogyott, így rákerestem a guglin valami kinézetre hasonlóra. Annak nincsen sem lapocka, sem sajt a tetején :)