Tévedni emberi dolog - kivéve, ha a végén valami egész jó sül ki belöle. Szó szerint.
Elöször is, napok óta gondolkoztam, hogy miröl szóljon az elsö kis receptes történetem. És ismét az élet lett a forgatókönyv írója. Rengetegszer hallottam és olvastam már, hogy a megmaradt spenótot sokan palacsintatésztába keverik, és mivel ritkán csinálom a sós változatot, a mélyhütöben megbújó paraj láttán elkapott a hév. A tervem az volt, hogy gyönyörü, smaragdszínü palacsintákat sütök, tölteléknek pedig kikeverek túrót joghurttal és fokhagymával, "köretnek" mehet mellé egy-két szelet pirított szalonna. Majd jött 2.0, azaz a negyedbe hajtott palacsintákra ráfektetek füstölt sajtot, és ráolvasztom a sütöben. Ja, és ugye nem egyedül vacsorázok, így a fokhagymát (gondolatban) áttelepítettem a tésztába.
Másodszor, hetek óta szemeztem a kétbetüs illatszerlánc polcain fellelhetö barna rizsliszttel. Persze mindíg elfelejtek uánaolvasni, hogy mégis hogyan és mire használható, de miután tegnap szembejött velem néhány leárazott csomag, a maradék elövigyázatosságomat is sutba dobva befektettem kerek 187 forintot egy fél kilós adagba. Mit nekem közeli lejárat, még 13 napig felhasználható. Csak megjegyzem, kettöt nem hagytam neki....
Szóval az elképzeléseimnek megfelelöen egy tojásból, kevés tejjel és 3-4 evökanálnyi rizsliszttel nekiálltam kikeverni a tésztát. Csipet só, két gerezd fokhagyma reszelve, örölt bors, szerecsendió. Nagyszerü, mehet bele a spenót. Felismerés: nem püré, hanem aprított. Szuper, szép rusztikus lesz a palacsintám. Ember tervez - a spenót végez.... Az elsö palacsinta egy szerencsétlen, kicsit krumpilángos állagú maszlag lett, leginkább egy illatos, kiterített békához hasonlított.... Bele még egy tojás, egy nagy evökanál búzaliszt, pici víz. A második palacsinta már egészen rendben, de valahogy mégsem az igazi.
És akkor bevillant egy régi emlékem. Las Navas, valahol Madridtól egy órányira, egy tölgyfaárnyékos régi házban tortilla de patatast sütöttem egy amúgy számomra legkevésbé sem kedves emlékü asszonnyal, hosszú évekkel ezelött. Így született meg az én tévedés-lepényem.
Szalonna helyett végül füstölt lapockát vettem, a kb. 25 centis átméröjü kis teflonserpenyö alját beterítettem vele, és megpirítottam az egyik oldalát. Fordítás után azonnal ráöntöttem az összes tésztát, letakartam, és alacsony lángon addig sütöttem, amíg a széle elvált az edény falától, a közepe pedig alig rezgett. A szokásos trükkel (tányérral letakar, határozott lendülettel megfordít, visszacsúsztat a serpenyöbe) a másik oldalának is nekiálltam, a tetejét pedig befedtem füstölt sajttal. Itt már csak néhány percet kell várni, épp hogy az alja megsüljön, a sajt pedig nyúlósra olvadjon. Természetesen eszembe jutott, hogy ha nagyon hedonista lennék (amúgy az vagyok, csak nem este fél tízkor) és fém nyele lenne a serpenyömnek, átfordítás helyett simán bedobtam volna a sütöbe, hogy a sajt ropogósra piruljon.
A spenóttól nagyon finom szaftos maradt, bár tényleg csak pár percig kell sütni.
Ja, hogy mi lett a többi liszttel? Most sült ki egy vekni, napraforgó maggal és zabpehellyel. Majd legközelebb leírom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése