2012. szeptember 23., vasárnap

Tartozom - 1.

Szóval jövök 3 recepttel a csipetnyis-csajos fözicskéböl, mint a korábbi képekböl ki lehetett találni, a menü lazac, libamáj és marha hátszín volt.

Elöször is a Vásárcsarnokban tartottunk egy kisebb bevásárló körútat, már ami a húsokat illeti, mert hát füszer az akadt rendesen, ugyebár....  Semmihez nem terveztünk eszméletlen mennyiségü köretet, szerettünk volna a füszerekre és a húsokra koncentrálni, meg hát három fogás azért így is erös, nemhogy még minden mellé tálaljunk valami plusz laktatót, koncetre készültünk este.

A lazacot olivaolajjal elkevert mediterrán füszerkeverékbe pácoltuk, sajnos hirtelen nem tudom, hogy mi lehetett benne egészen pontosan, de zöldfüszerekböl áll, mindenképpen kiderítem napokon belül.
Nagyjából egy órát állhatott benne, de szerinem egy kicsivel több sem árthat neki. Viszont citromot senki ne tegyen bele, a ceviche óta tudjuk, hogy abban magától "megfö" a halhús! 

Amíg a hal még ízesebbre érett, felforraltunk egy kis tejet, majd egy evökanál liszttel és sóval , borssal no meg egy jó adag szerecsendióval megkínáltuk, és amikor folyamatos kevergetés mellett kezdett picit krémessé válni, belepottyintottunk 3 tojássárgáját. Igazából ez félig-meddig hütötakarítási céllal is történt, de tutira jó ötlet volt! 
Másrészt a három fehérjés fogás után kidöltünk volna, ha nincs mégiscsak valami szénhidrát is kísérönek, úgyhogy egy padlizsánt, cukkínit és egy répát feldaraboltunk, jól megpirítottuk-pároltuk (amikor kicsi színt kapnak, mehet alá egy hangyányi víz, lefedni és megvárni amíg meg is puhul), és feketehagymamaggal megszórtuk. Belekevertünk egy csészényi kuszkuszt, no meg egy kis kiáztatott sáfrányos szeklicét, és kész is volt.

A lazacot forró serpenyöben mindkét oldalán szépen megpirítottuk, mindketten szerettük volna, hogy a friss hal belseje rózsaszín maradjon, így ezen sem vesztünk össze :)

Ja, a hozzávalók listája 3 lánynak:
60 dkg lazac
a büvös mediterrán pác, olaj
fél csésze kuszkusz, ugyanennyi forró vízzel elkészítve
egy-egy padlizsán, cukkíni és répa
só, bors, fekete hagymamag (=nigella) és sáfrányos szeklice
3 deci tej
1 evökanál liszt
3 tojás sárgája
szerecsendió
még több só és bors

2012. szeptember 19., szerda

Visszaható

Nos felbontottam a balzsamecetes szilvalekvárt, palacsintába töltöttem, megszórtam levendulás nádcukorral és végül a tetejére olvaszott étcsokoládét csorgattam.
Nagyon finom!!!!!

2012. szeptember 17., hétfő

A nagy fözés

https://www.facebook.com/#!/Csipetnyi

Szombaton a füszeres lány és én nekivágtunk a pesti Vásárcsarnoknak, kicsit bevásároltunk, majd mindent megfüszereztünk valamivel és kellemesen, iszogatás közben rittyentettünk egy háromfogásost.
Mellesleg csokis-pillecukros-kekszes kalóriabombát csinált elözö nap, az volt a ráadás. De mindenki örüljön, hogy nem tudom a receptet, ahogy ott is elhangzott: "Azzal a szelettel egy heti kalóriát nyomtál magadba..." :)

A képek magukért beszélnek, receptek késöbb.




2012. szeptember 13., csütörtök

Szofisztikált

Néhány hete "belekényszerültem" egy ismerösömmel egy fözöcskézös estbe. Miután a fözésröl blogolok, és amúgy sem arról vagyok híres, hogy a sarokba bújva rejtözködöm a világ elöl, elképzelhetö, milyen izgalommal kezdtem agyalni azon az egyetlen ételen, ami majd hamar kész lesz, nem túl fellengzös, mégis kiemelkedik a hétköznapi otthoni vacsik sorából és persze jó szinben tüntet fel engem. Anyu pont egy héttel elötte a bejáratott sarki csirkésnél elcsípett friss kacsamellet, amit gyönyörüen rozéra sütöttünk, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.  Majdan jött mellé egy újabb emlék, egy fantasztikus étterem abban az osztrák borvidéki kisvárosban, ahol föiskolára jártam:

Náluk ettem olyan marhafilét, hogy a szó legszorosabb értelmében majdnem elsírtam magam a gyönyörtöl.... mellé házilag gyúrt tagliatellét tálaltak "pfifferling"-gel, ami egy apró erdei gomba. A korrektség kedvéért el kell mondanom, hogy egy szelet grillezett libamáj is szerves alkotórésze a fogásnak, de ez most az én történetem szempontjából elhanyagolható tény - azért aki arra jár, szánja rá azt a nevetséges huszon-egynéhány eurót, merem remélni hogy nem vették le az étlapról azóta sem!

A szofisztikált, önfényezö vacsorához végül is a következöket vittem magammal:

25 deka saját kezüleg készített tagliatelle (kivételesen csak sima tészta minden egyéb trükk nélkül)
50 dekagramm kacsamell
30 dekagramm laskagomba, bár azt hiszem a szárított erdei gomba legalább ugyanolyan megfelelö
egy fej lila hagyma
friss kakukkfü
1 kis doboz tejszín (esetemben zabtejszín, nyersen kicsit fura ízü, de fözés közben ez szerencsére megszünt)
hosszú bors

Összedobni tényleg nem ördöngösség, a kacsamellet a bevagdalt börös felével lefelé hirtelen megpirítottam, majd a másik oldalának is hagytam 3-4 percet hogy mindkét fele szép arany színt kapjon. Az elöre bemelegített sütöben még úgy 10-15 perc kellett neki. 
Ezalatt a tésztát megföztük, ami elég gyorsan ment, mert ugye friss házi tészta volt. A hagymát felaprítottam, szépen üvegesre pároltam, a felcsíkozott laskát is hozzáadtam, és amint egy kis színe lett, felöntöttem a tejszínnel. Sóval, az összetört hosszú borssal és kakukkfüvel ízesítettük.
A kacsamell eddigre már pihent is 2-3 percet, vékony szeleteket vágtunk belöle és mellé köretként tálatuk a tésztát.


Túlélni a tofut

Tudom, tudom hogy a tofu nagyon egészséges és magas a fehérjetartalma, rádásul növényi eredetü az egész. Ennek ellenére nem nagyon rajongtam érte, valószínüleg régebben egy eléggé rossz minöségüt sikerülhetett vennem, úgy 10 évvel ezelött... Maximális ellenérzéseim akkor hagytak elöször egy picit alább, amikor egy korábbi kapcsolatomban többször is jártunk koreai étteremben. A kimchi jigae nevezetü füszeres-káposztás levesbe is föznek tofut, és a kellö ízesítéssel már nem is találtam olyan elviselhetetlennek. 
Schnitt, tegnap délelött, egy emberre kéne megint föznöm valamit, na jó, max kettö adagot hogy legyen csütörtökre is ebéd. A hús most macerásnak tünt és sosem kérek 20-30 dekát, többet meg ezúttal igazán nem akartam. Akkor se szénhidrátot ha nem muszáj... okés, akkor ugorjunk fejest a tofu relytélyes kis világába! A tudatalattim szerintem simán bejátszotta a jolly joker füszeresládám két eldugott lakóját: kínai ötfüszer keverék és wok füszersó is lapul valahol a mélyén, ezennel meg is találtam az indokot, hogy felbontsam.
Szerintem külön pozitívuma a receptnek, hogy végül munka elött, reggel dobtam össze úgy 15 perc alatt.

Egy füszeres, csajos és persze egészséges ebéd hozzávalói:

csomag tofu, 30 dkg
Szója- vagy teriyaki szósz
Szezámolaj 
1 fej hagyma
3 sárgarépa
1 kaliforniai paprika
1 kiló fejeskáposzta
egy adag ázsiai zöldségkeverék, lehet mirelit vagy üveges is, utóbbi kellemesen savanykás
sima vagy fekete szezám
édes csili szósz
A tofut felkockáztam és teriyaki szósszal, szezámolajjal és a füszerekkel jó erösen bepácoltam majdnem egy egész napra.
A hagymát vastagabb fékörökre vágtam, bedobtam a forró wokba, majd 1-2 perccel késöbb hozzáraktam a tofukockákat is a páccal együtt. Ezt is éppen csak megkapattam, majd ment hozzá a répa, újabb pillanatok múlva a paprika és a káposzta. Szeretem, ha a zöldség épphogy megpirul és átveszi az ízeket, de még roppanós, szóval újabb 3-4 perc "sütögetés" végeztével belekevertem az üveges ázsiai mixet, édes csili szószt és a szezámot. Ha mirelittel dolgoztam volna, még az elején, a friss zöldségek elött adom hozzá.

Három laktató adag lett végül, elörelátó lány lévén az egyik ment a hüvösre, még jól jöhet. Esetleg lehet hozzá pirítani egy adag wok tésztát, ha valaki szükségét érzi, de akkor persze több szója- és csiliszósz kell.


2012. szeptember 4., kedd

Öszköszöntö expressz-saláta

Az ölembe pottyant egy szabadnap, ennek örömére tegnap felkerekedtem, hogy nehogy úgy járjak, mint tavaly ilyenkor... Ugyanis van egy titkos hely a városban, ahol néhány fügefa várja szabadon, hogy valaki (mondjuk ÈN) lelegelje. Csakhogy egy évvel ezelött egy másik ügyes pesti lakos megelözött, ezért idén elöre gondoltam a kis zöld gumókra, és unalmas hétfö délutánomat egy kis fára csimpaszkodással füszereztem meg. Ránézésre úgy egy kiló csoffadt, de puha és édes gyümölcsöt sikerült szednem, ma már láttam is kimérve a Fény utcai piacon. - ám ár nem volt kitéve, a néni már tavaly is ránézésre árazott, és csípöböl betaksált kilónként háromezerre, ami amúgy hízelgö :)



A szabadnapos-csajos-expressz-gurmé salátám így alakult:

fél fejessaláta összetépkedve, nem kaptam rukkolát vagy madárbegyet, de tutira jó lett volna
két naaaaagy marék friss füge negyedekre vagdalva
5-6 dekagramm kékpenészes sajt összemorzsolva
még úgy 1 evökanál krémsajt darabokban*
örölt bors
olivaolaj
balzsamecet-krém, nekem ezúttal csilis jutott

*egy doboz laktózmentes tejfölt konyharuhával bélelt szüröbe öntöttem, 1-2 nap alatt kész is.

Ha akadt volna még dióm, azzal megszórom, de panaszra azt hiszem nincs okom, a tányért az utolsó cseppig kitakarítottam.... Fotó utólag feltöltve.

2012. szeptember 3., hétfő

Nagyanyáink nyomdokán

Hetek óta kacérkodtam a gondolattal, hogy fözzek valamilyen lekvárt, és ami eddig visszatartott, az csakis és kizárólag a kiszemelt alapanyagok ára volt. A múlt héten ehhez még hozzájött egy tévés riport, amelyben a befözésröl volt szó, másnap persze meg is kaptam az irodában, hogy ugye láttam, és hogy én mit tervezek. Még jó, hogy elöre tájékoztattam a lehetö összes ismerösömet, hogy pénteken este kifejezetten, tényleg pihenni szeretnék, hogy szombaton reggel újra böngészhessek egy kicsit a piacon. Szorgalmi feladatként elöre kutattam a lehetséges plusz után, végül egy apró csavarral megspékelt alapreceptet alakítottam a saját ízlésem szerint, nagyon finom lett a végeredmény.

4 átlagos méretü üveghez
3/4 kg puha szilva
1/4 kg áfonya
1/4 kg fekete szeder
1 dl balzsamecet
3 evökanál melaszos barnacukor (vagy méz)
1 evökanál befözö keverék, a közértben kapható

Erös volt még bennem a kísértés, hogy némi aszalt szilvát is beledobáljak, de csodával határos módon visszafogtam magam, persze nem mindenkinek ajánlom az ilyen mértékü önfegyelmet.... de megeshet, hogy akkor túl édes lett volna a végtermék.

Egy nagyobb, saccra 5 literes lábosban összekevertem a balzsamecetet a cukorral és a befözö-adalékkal, majd szépen lassan elkezdtem melegíteni. Alig néhány perc alatt lobog és illatozik, ekkor mehetnek bele a kimagozott és 8 részre vágott szilvák - fedövel. Miután újra felforrt, levettem a fedöt és alacsony lángon úgy fél órát föztem néha kevergetve, mert addigra nagyjából összeesett a gyümölcs. Beleöntöttem az áfonyát és a szedret, és adtam neki még 20 percet, szintén egyszer-kétszer erösebben megkínálva a fakanállal.

A forró keveréket beletöltöttem az üvegekbe, és a fedö lezárása után azonnal fejjel lefelé fordítottam, hogy a hö alkotta vákum lezárhassa a remekmüvet.
Isteni karamelles-balzsamos zamata lett, egyszerüen mindenhez el tudom majd képzelni: sajttal, hússal, és természetesen puha, vajas briósra kenve....

Àrban szerintem jól jöttem ki, a gyümölcs összesen 650 forintból megvolt, a befözö cukor-keverék csomagja 150 forint, és 5 kg befözendö anyaghoz elegendö. Egy átlagos minöségü, 5 decis üveg balzsamecet 5-600 forint a szupermarketekben, de az én "kamrámban" a mézzel és a barnacukorral együtt alapkellék, tehát nem kellett már külön költenem ezekre. Ha valakinek nulláról kell kezdenie a bevásárlást, üvegenként akkor is legfeljebb 300 forintból kijön egy isteni lekvár alacsony cukortartalommal és teljesen adalékanyagoktól mentesen. Szebb csatosüvegbe töltve ráadásul szuper ajándék, bár akkor érdemes kicsit többet készíteni belöle!

Ötletelek a következö dzsemhez, régi emlék például a vaníliás sütötök, szerintetek?