Breaking: lila hagyma lekvár a Libamájfesztiválon

ÈS nem olyan finom, mint az enyém!!!

Párizstól Marokkóig egyedül

Mindíg van valami kifogás, hogy miért nem megy.  Pillanatnyilag az újabb recept megirására gondolok, de tulajdonképpen maga az ok is valami efféle. Magamra maradtam, úgyhogy vissza kell szoknom az egyemberes mennyiségekre, vagy ezentúl mindent két napig ehetek....

Viszont így vagy úgy, de abban azt hiszem könnyen kiismerhetö vagyok, hogy nem annyira szeretem az egyszerü dolgokat: inkább keresem azt a kis extrát, csavart, különlegeset, amitöl aztán a végén tényleg izgalmassá válik valami. Természetesen nemrégiben Párizsba tett látogatásomon hamar elérkezett az a pont, amikor - végre, merthogy szégyenemre ez még sosem történt meg - belekóstoltam a marokkói konyhába. Két nagy boulevard között egy kis zegzugos utcában ültünk le egy családi étterembe. Annyira családi volt, hogy láthatóan anya, lánya és a fiú szolgáltak fel, az idösebb apa pedig éppen a melletünk lévö asztalnál ebédelt. Szerintem ez eleve jó jel, mert két dolog lehetséges: vagy az apa ízlése is rossz (amit ilyenkor ugye nagyon nem remélünk) vagy a konyha tényleg jó. Ès tényleg jó volt.

A bökkenö csak az, hogy ha nem kóstoltam korábban, akkor ugye nem is föztem ilyesmit, tehát az azóta eltelt röpke egy hónapban gondosan utána olvastam a tagine (szerü) fogások titkainak, és bár a legfontosabb alapanyag, maga az agyagedény nem áll rendelkezésemre, mostanra beérett a gondolat. Tehát figyelem, olyan serpenyövel tessék a következö receptnek nekiállni, amely sütöbe is tehetö!

A hús ismételten csirke, mert annak ellenére, hogy több leírás is a marhalábszárat ajánlja, mind idö, mind pedig elsö nekifutás tekintetében jobbnak láttam így.

Az én aszalt szilvás, mandulás csirketagine-om hozzávalói 2 személyre (mondjuk egy férfi és egy nö együttes adagja):

3 egész csirkecomb

2 fej vöröshagyma

3 szál répa

20 dkg magozott aszalt szilva

egy csomag, 7 dkg pirított mandula

egy ujjpercnyi friss gyömbér apróra vágva vagy reszelve

1-1 teáskanál örölt gyömbér és sáfrányos szeklice

1-1 mokkáskanál fahéj és római kömény

1-1 evökanál barnacukor és méz

1 csipet örölt bors

1 fél citrom leve

olaj és vaj a sütéshez

A csirkecombok mindkét oldalát olajon, nagy lángon a serpenyöben megpirítottam, majd a húst kivettem. Egy kis vajon megfuttattam az összeaprított hagymát, és hozzádtam a vékony karikára vágott répát. Néhány percnyi párolódás után rátettem a cukrot és a mézet, hogy karamelizálódjon. Ezután belekevertem a füszereket és visszatettem a combokat a serpenyöbe. Körészórtam a félbe vágott szilvát és a mandulát, ami sós, tehát ezen felül én már nem sóztam, de ez ízlés kérdése. Nagyjából 2 dl vizzel és a citromlével öntöttem fel. Alufóliával letakarva közepes lángra toltam be az elömelegített sütöbe. 40 perc után levettem az alufóliát, hogy megpirulhasson a teteje. Ehhez 7-8 perc elegendö.

Köretnek kuszkusz lesz, amelyhez a vajon kívül legfeljebb egy kis szárított narancsvirágot keverek. Csak hogy ne legyen egyszerü. 

Mérföldkö hamburger

A hamburger igazából elsö. Néhány napja nagyon elfáradtam. Úgy, hogy estére szégyen és gyalázat, már csak a sütöbe-serpenyöbe dobható készkajákra maradt kapacitásom. Másnap aztán annyira szégyeltem magam, hogy az irodából munka után egyenesen a szupermarketbe mentem, és jól bevásároltam a nap közben lopva olvasott receptek alapján. Estére végül másfél órás sertepertélés után életem legjobb hamburgerét tettem az asztalra. Az autentikus zsömle receptjét egy másik blogger receptje alapján sütöttem meg: iránta érzett csodálatom és a dolog iránti tiszteletem mutassa az a tény, hogy a recepttöl konyhai pályafutásom során elöször szinteegy fikarcnyit sem tértem el!

A húspogácsához teljesen öszintén elsöre ne m mertem befektetni marhahúsra, mert tartottam töle, hogy esetleg nem sikerül olyan jól, és akkor mérgelödhetek a hús ára miatt. Minden szerénység nélkül, nem is értem hogy gondolhattam ilyet!

Az egészen legközelebb csak annyit fogok változtatni, hogy addigra lesz saját fözésü ketchup is itthon :)

A zsömléhez kell

1 doboz híg joghurt (én most a laktózmentessel kísérletezem, erröl majd késöbb)

2 evökanál cukor

1 kevés só

nagyjából 0,5 dl olaj

1 felvert tojás

60 dkg liszt

Fél csomag élesztő

+ 1 felvert tojás a kenéshez

Aki nem sütött még kenyeret, annak röviden: felfuttattam langyos vízben cukorral az élesztöt, majd a többi hozzávalóval kellemesen puha kenyértésztát gyúrtam. Érdemes néhány percig dagasztani, attól lesz igazán finom a végeredmény. Letakarva egy félóra alatt megkel, utána kisebb bolti zsömle méretü kupacokra osztottam és szépen megformáztam. Tojással megkenve, szezámmal vagy lenmaggal megszórva, elömelegített sütöben közepes lángon 10-20 perc alatt csodálatos bucik lettek belöle – vigyázat, igazi retró méretü hamburger lesz a végeredmény!

A húspogácsához a kelesztési idö alatt egy tálba dobáltam

50 dkg darált húst

1 felvert tojást

Egy nagy fej vöröshagymát kis kockákra vágva

Sót, borsot, görögszéna-levelet, feketehagyma magot, pirospaprikát ízlés szerint

1 csipet füstsót                                                                                                            

1 evökanál mustárt

1-1    evökanál balzsamecetet és teriyaki szószt (nem volt kedvem venni wochester szószt, de így nem is kellett)

és egy marék kenyérmorzsát, hogy összeálljon.

Ebböl aztán lassú tüzön a grillserpenyöben szépen kilapított húspogácsákat sütöttem, amíg a zsemlék a sütöben növekedtek.

A többi alkotóelem, amit aztán a “toronyba” pakoltunk: pirított hagyma- és padlizsánkarikák, uborka, paradicsom, csalamádé, fejes saláta levelek, ketchup, mustár és majonéz. A sajt kivételesen kimaradt.

JAJ, és amiért mérföldkö: következzen az elsö saját kép! Nem nagyon éles, de ezúttal a magam tollával büszkélkedhetek.

Megkönnyezett családi emlékek

Történt egyszer, hogy - sok más fiatalhoz hasonlóan - ki szerettem volna költözni Angliába. Ebböl aztán annyi lett, hogy kisöcsém 18. születésnapját kint töltöttük ketten, egy zsúfolt hosszúhétvégén… és szuvenírként hoztunk a helyi illetöségü ismert divatház élelmiszerosztályáról egy üveg karamellizált lilahagyma chutney-t, amit azóta sem sikerült teljesen kivernem a fejemböl.

Aztán néhány nappal ezelött konstatáltam, hogy vészesen közeleg az Anyák Napja, és bár részemröl már nagyon hosszú évek óta hagyomány, hogy frissen szedett (igen, ilegálisan….) orgonát viszek, most eszembe jutott valami ennél is jobb. Ìgy aztán a neves pénteken munka után felkerekedtem a kis bolt irányába, ahol mindenféle finom olajakat és eceteket árulnak hordóból kimérve, és mivel nem emlékeztem a pontos címre, volt olyan szerencsém, hogy odafelé végre nyitva találtam egy másik pici üzletet, amelyet már korábban kifigyeltem magamnak. A berendezés a nevére utalóan egy régimódi nagymama polcos kamrájához hasonlít, és föként mindenféle lekvárokat, szörpöket lehet kapni. Itt láttam meg újra a lilahagyma-lekvárt, ezúttal ribizlis kombóban, ami aztán persze végérvényesen belefészkelödött a gondolataimba. 

Ha pedig megnézük a fö hozzávaló mennyiségét, a könnyekröl már nem kell mesélnem….

Tehát a lilahagyma-lekvár összetevöi:

1,5 kiló lilahagyma

5-6 dkg vaj

3-4 evökanál olivaolaj

nagyjából egy nagy marék ragacsos barnacukor

1 dl balzsamecet

1,5 evökanál kakukkfü

3-4 evökanál ribizlilekvár

1 nagy csipet só

Persze ebböl az adag hagymából csináltam máris egy kísérleti plussz üveggel egy pikáns változatot, ehhez kell egy fél hegyes eröspaprika és egy evökanál durvára tört rózsabors.

A hagymákat megpucoltam és félkarikákra vágtam. Igazából annyira nem csípi a szemet, de azért szellöztessük a müvelet alatt a konyhát! A vajat és az olajat együtt elkezdtem egy nagy edényben melegíteni, majd rádobtam a hagymát, hogy karamelizáldóva párolódjon. Nem fogom szépíteni a dolgot, ez beletelt jó 20-25 percbe, néha meg kell kevergetni, de mellette nyugodtan foglalatoskodhatunk például egy másik étel fözésével. Amikor már jól megpirult és puhára fonnyadt, rászórtam a cukrot, átkevertem azután meglocsoltam a balzsamecettel is. Innen már csak egészen lassú tüzön kell egy picit forralni a kakukkfüvel és a sóval. Amikor ez is megvolt, kivettem két merökanálnyit, abba belekevertem a rózsaborsot és az apróra vágott paprikát és rögtön üvegbe is töltöttem. (Ennek annyi az oka, hogy a rózsaborsot frissen törve szeretem, föve annál kevésbé.) Tehát a többi hagymához hozzákevertem a ribizlilekvárt, majd egy utolsó rottyintás után szépen ment a kisebb-nagyobb üvegekbe, amiket most fejjel lefelé hagyok éjszakára.

Elsö körben csirkecombot vettem hozzá, de a következö vacsoránál biztosan kacsa vagy marha lesz a párja!     

Csak azért sem ... zellerkrémleves

Nem mondanám, hogy válogatós vagyok - ahogy viccesen hangoztatni szoktam, a sóskán kívül mindent megeszek. Egyébként pedig tényleg, amióta a legutóbbi Étterem Hét keretein belül isteni konfitált báráncsülköt ettem, végérvényesen is ez a savanyú zöld levél lett a legeslegutolsó dolog, amit nem szeretek. (Úgyhogy aki idövel majd ilyen receptet is kíván itt olvasni, az most adja fel!) Ennek csak az a szépséghibája, hogy a másik oldalról nézve mindent nagyon szivesen fözök, így természetesen vásárláskor néha ész nélkül dobálok be dolgokat a kosaramba, hogy aztán hütö-ürítéses technikával próbáljak minél kreatívabban kihozni valami ehetöt a dolgokból.

Nos így jutott eszembe, hogy végre kipróbáljam, milyen is lehet sós muffint sütni, mondjuk az egyik nagy kedvenc (ó, hány ilyen van.....) padlizsánból. Mint a bejegyzés címéböl már sejthetö, nem sikerült elsö nekifutásra - ennek egyetlen oka nem az én kvalitásaimban, hanem szimplán az aznap esti lustaságomban rejlik. Persze ez nem egészen így müködik, mert ugye egy hatalmas zellergumó is lapult azért a minikonyha mélyén, és szerencsére voltam annyira elörelátó, hogy korábban egy doboz tejszínt is beszereztem mellé. Mint mondtam, jópár alapanyagot veszek csak úgy, ad hoc jelleggel. Szóval aznap este sem haltunk éppenséggel éhen......

A zeller körülbelül egy kilós volt, amelyet meghámoztam, felkockáztam és ahogy azt a gyökérzöldségeknél illik, hideg vízben odatettem föni. Lusta voltam, ugyebár, tehát ízesítésnek kivételesen leveskockát használtam, de legközelebb, ha ráérek, biztosan egy jó erös alaplevet készítek majd. Egy közepes méretü lilahagymát megpucoltam, és egyben bedobtam mellé, az íze kedvéért. Emlékeim szerint nagyjából 25-30 perc alatt puhára fött a zeller, de ha valaki ott felejti a gázon, nem lesz semmi gond, elvégre le kell turmixolni. Csak elötte még vegye ki a hagymát, az élettani hatásaira való tekintettel. Ezután ízlés szerint két-három deci tejszínt kikevertem úgy 2 evökanál barna rizsliszttel de mondanom sem kell, bármelyik fajta megfelel a sürítéshez. (Az egészségesebb variációban kipróbálom majd tejszín helyett a joghurtot.) Ès ki hallott már olyat (tölem), hogy só, bors, és kész a leves?! Szóval görögszéna levéllel adtam meg a pici pluszt az egésznek, még egyszer kevergetve felforraltam, és kész is volt.

Persze reszelt sajt volt a levesbetét, szarvasgomba - és dióolajat csorgattam a tetejére. Ez is hamar elfogyott....

Lélekápoló keksz - prémium recept, a magam módján

Ez most nem egy nöknek szóló reklám, de akkor  is vannak azok a napok..... Amikor hétfö van, beteg a kolléga, a barátnök épp a fitnessterem elöl rángatnak el, hogy tíz perccel késöbb lemondják a találkozót, amitöl aztán az ember dühös, mert nem ment el mozogni, stb., stb., stb. És ha ezen már a szarvasgombás olaj pirított pitával sem segít,akkor megint jön az a fránya kreativitás. 

Szerencsémre elég megfontoltan vásárolok hozzávalókat, persze amúgy különösebb rendszer és logika nélkül, ìgy aztán sikerült olyan kekszet sütnöm, amiben semmi, de tényleg s-e-m-m-i bünös nincsen! Maga a recept rongyosra lett járatva az évek során - szerintem nem sikerült még kétszer ugyanolyat sütnünk Anyuval, vagy külön-külön, mert mindíg beleteszünk valami olyat, ami elözöleg kimaradt. Igazából igazságtalanság is a következö receptet leírnom, ugyanis összesen két háztartás van, ahol ezek a hozzátartozók maradéktalanul fellelhetöek. Lehet találgatni.....

Szóval a hozzávalók ebben a konkrét esetben:

10 deka liszt, ezúttal 6-4 arányban barna rizstliszt és búzaliszt (rozs vagy teljeskiörlésü nem maradt...)

15 deka zabpehely, amelyböl én a "durvább" örlésüt szeretem

kb. 5 deka házi vaj

1 evökanál dióolaj

2 evökanál melaszos nádcukor

1 evökanál méz

2 nagy evökanál citruslekvár (Na igen. 5 féle citrusból föztem, kevés cukorral....)

1 tojás

egy kis marék kandírozott gyömbér

Csak így, mindent összekeverni, és elömelegített sütöben kisütni. Én nagyobb diónyi kupacokból csináltam lapos, kerek kis kekszeket, közepes lángon nagyjából 15 perc alatt megsült, de a legkönnyebben az ellenállhatatlan illatáról és a szép aranybarna színéröl lehet észrevenni, hogy elkészült.

Isteni! Olyan, mintha ropogós, füszeres tejberizs-korongokat majszolna az ember, és mégcsak büntudatot sem kelt... Na jó, azért a következö napon muszáj bepótolni azt az edzötermi látogatást!

Téves lepény

Tévedni emberi dolog - kivéve, ha a végén valami egész jó sül ki belöle. Szó szerint. 

Elöször is, napok óta gondolkoztam, hogy miröl szóljon az elsö kis receptes történetem. És ismét az élet lett a forgatókönyv írója. Rengetegszer hallottam és olvastam már, hogy a megmaradt spenótot sokan palacsintatésztába keverik, és mivel ritkán csinálom a sós változatot, a mélyhütöben megbújó paraj láttán elkapott a hév. A tervem az volt, hogy gyönyörü, smaragdszínü palacsintákat sütök, tölteléknek pedig kikeverek túrót joghurttal és fokhagymával, "köretnek" mehet mellé egy-két szelet pirított szalonna. Majd jött 2.0, azaz a negyedbe hajtott palacsintákra ráfektetek füstölt sajtot, és ráolvasztom a sütöben. Ja, és ugye nem egyedül vacsorázok, így a fokhagymát (gondolatban) áttelepítettem a tésztába.

Másodszor, hetek óta szemeztem a kétbetüs illatszerlánc polcain fellelhetö barna rizsliszttel. Persze mindíg elfelejtek uánaolvasni, hogy mégis hogyan és mire használható, de miután tegnap szembejött velem néhány leárazott csomag, a maradék elövigyázatosságomat is sutba dobva befektettem kerek 187 forintot egy fél kilós adagba. Mit nekem közeli lejárat, még 13 napig felhasználható. Csak megjegyzem, kettöt nem hagytam neki....

Szóval az elképzeléseimnek megfelelöen egy tojásból, kevés tejjel és 3-4 evökanálnyi rizsliszttel nekiálltam kikeverni a tésztát. Csipet só, két gerezd fokhagyma reszelve, örölt bors, szerecsendió. Nagyszerü, mehet bele a spenót. Felismerés: nem püré, hanem aprított. Szuper, szép rusztikus lesz a palacsintám. Ember tervez - a spenót végez.... Az elsö palacsinta egy szerencsétlen, kicsit krumpilángos állagú maszlag lett, leginkább egy illatos, kiterített békához hasonlított.... Bele még egy tojás, egy nagy evökanál búzaliszt, pici víz. A második palacsinta már egészen rendben, de valahogy mégsem az igazi.

És akkor bevillant egy régi emlékem. Las Navas, valahol Madridtól egy órányira, egy tölgyfaárnyékos régi házban tortilla de patatast sütöttem egy amúgy számomra legkevésbé sem kedves emlékü asszonnyal, hosszú évekkel ezelött. Így született meg az én tévedés-lepényem.

Szalonna helyett végül füstölt lapockát vettem, a kb. 25 centis átméröjü kis teflonserpenyö alját beterítettem vele, és megpirítottam az egyik oldalát. Fordítás után azonnal ráöntöttem az összes tésztát, letakartam, és alacsony lángon addig sütöttem, amíg a széle elvált az edény falától, a közepe pedig alig rezgett. A szokásos trükkel (tányérral letakar, határozott lendülettel megfordít, visszacsúsztat a serpenyöbe) a másik oldalának is nekiálltam, a tetejét pedig befedtem füstölt sajttal. Itt már csak néhány percet kell várni, épp hogy az alja megsüljön, a sajt pedig nyúlósra olvadjon. Természetesen eszembe jutott, hogy ha nagyon hedonista lennék (amúgy az vagyok, csak nem este fél tízkor) és fém nyele lenne a serpenyömnek, átfordítás helyett simán bedobtam volna a sütöbe, hogy a sajt ropogósra piruljon.

A spenóttól nagyon finom szaftos maradt, bár tényleg csak pár percig kell sütni.

Ja, hogy mi lett a többi liszttel? Most sült ki egy vekni, napraforgó maggal és zabpehellyel. Majd legközelebb leírom!

Utóirat: természetesen elfogyott, így rákerestem a guglin valami kinézetre hasonlóra. Annak nincsen sem lapocka, sem sajt a tetején :)